Szabályzat

Nevezési feltételek és fontos tudnivalók

Kategóriák:

Nyílt kategória*

Ebben a versenyszámban azok nevezhetnek, akik rendelkeznek versenyzői múlttal, de nem számítanak “Profinak” azaz nem szerepeltek, nem szerepelnek az M.T.SZ. első osztályában, szuper ligájában és soha nem voltak az M.T.SZ. hivatalos ranglistáján az első 30 -ban.

“A” kategória**:

A versenyre mindenki nevezhet, aki nem volt, és jelenleg sincs a M.T.SZ. Rangsorában az első 100-ban, beleértve a korosztályos ranglistát is.

“B” kategória:
(szabadidős teniszezők külön versenye)

Csak az nevezhet, aki nincs a M.T.SZ.-nél nyilvántartva, nem szerepel az M.T.Sz. ranglistáján, nem rendelkezik korosztályos múlttal, illetve az adott versenyen nem volt kiemelve.

Egyébként a versenyekre bárki nevezhet, aki amatőrnek számít, és viselkedésével nem teszi tönkre az amatőr tenisz társasági életét. Aki belefér a mi tenisztársaságunkba, és a többiek is elfogadják akár tud teniszezni, akár csak most kezdi fellendíteni tenisztudását. Ha valakivel kapcsolatosan felmerül a társaságnak kifogása, attól békés módon elköszönünk!

Lebonyolítás szabályai:

  • Egyéni versenyszámokban amennyiben 25-nél kevesebb a nevezés, akkor csoportmérkőzéses lebonyolítás, 3 fős csoportokban 9 nyert, 4 – 5 fős csoportokban 6 nyert játékig. 8 – 8-nál, és 6 – 6-nál Tie break.
  • Páros versenyszámok esetében 16-nál kevesen nevezés esetében is csoportmérkőzések, hasonló rendszerben, mint az egyéniben.
  • A csoporton belüli helyezéseket azonos számú nyert és vesztett mérkőzések esetében (pl. két – két győzelem, egy – egy vereség ) nem az egymás elleni eredmény, hanem a nyert, és vesztett játékok különbsége dönti el.
  • Az a jobb, akinek pozitívabb az eredménye.
  • Amennyiben két játékosnak azonos a pontaránya, abban az esetben az egymás elleni eredmény dönt köztük.
  • A lebonyolítás fentiekben leírt szabályait csak a pályák száma befolyásolhatja.
  • Fontos: Az egyéni versenyszámok csoportmérkőzéses rendszerénél minden csoport első mérkőzése azonos időben kezdődjön.

Ranglistapontok / Díjazás

Egyéni versenyszámok estében/fő értendő, tájékoztató jellegű adatok, melyek tele tábla esetére értendőek, és a nevezések száma befolyásolhatja az itt feltüntettetek!

A díjazások Forint értékű vásárlási utalványként értendőek!

Egyéni

Egyéni

128-as tábla
Díjazás
Pontok
Győztes 35 000 500
Döntős 18 000 350
Elődöntős 10 000 225
Negyeddöntős 6 000 125
Nyolcaddöntős 2 000 75
3. forduló ajándék 35
2. forduló - 20
1. forduló - 5
Nevezés - 1

64-es tábla
Díjazás
Pontok
Győztes 18 000 350
Döntős 10 000 225
Elődöntős 6 000 125
Negyeddöntős 3 000 75
Nyolcaddöntős - 35
2. forduló - 20
1. forduló - 5
Nevezés - 1

32-es tábla
Díjazás
Pontok
Győztes 12 000 225
Döntős 7 000 125
Elődöntős 3 000 75
Negyeddöntős - 35
2. forduló - 20
1. forduló - 5
Nevezés - 1

16-os tábla
Díjazás
Pontok
Győztes 5 000 125
Döntős 3 000 75
Elődöntős 1 500 35
Negyeddöntős - 20
1. forduló - 5
Nevezés - 1

8-as tábla
Díjazás
Pontok
Győztes 5 000 75
Döntős 3 000 35
Elődöntős - 20
1. forduló - 5
Nevezés - 1

Páros

Páros

64-es tábla
Díjazás
Pontok
Győztes 20 000 350
Döntős 12 000 225
Elődöntős 8 000 125
Negyeddöntős 4 000 75
Nyolcaddöntős - 35
2. forduló - 20
1. forduló - 5
Nevezés - 1

32-es tábla
Díjazás
Pontok
Győztes 10 000 225
Döntős 7 000 125
Elődöntős 5 000 75
Negyeddöntős - 35
2. forduló - 20
1. forduló - 5
Nevezés - 1

16-os tábla
Díjazás
Pontok
Győztes 7 000 125
Döntős 4 000 75
Elődöntős 2 500 35
Negyeddöntős - 20
1. forduló - 5
Nevezés - 1

8-as tábla
Díjazás
Pontok
Győztes 5 000 75
Döntős 3 000 35
Elődöntős - 20
1. forduló - 5
Nevezés - 1

*Ez a versenyszám minimum 16 nevező esetén kerül csak megrendezésre. Páros nevezések esetében a nevező csak a “B” kategóriásnak megfelelő partnerrel nevezhet!

**A szervező a társasági érdekeket szem előtt tartva, fenntartja a jogot a nevezések koordinálására!